Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az Albert Heijn Flandriában és Brüsszelben a legkiterjedtebb vegán kínálattal rendelkező szupermarketlánc. Cikkünkből kiderül, miben erősebb, mint a versenytársai.
A húsipar már azt kutatja, mivel tudja a vörös hús újbóli vásárlására ösztönözni az embereket
Az eredményekből kiderült, hogy a vásárlók számára fontos az állatjólét és ezek igazolását tanúsítványok, jelölések formájában is keresik a csomagoláson, ugyanakkor az, hogy ne fogyasszanak állatok használatával járó termékeket, még várat magára.