A NÉGYOSZ 2022. év végén kezdte meg munkáját, tehát alig több, mint egy évvel ezelőtt. Egy összefoglalóval mutatjuk be, mi mindent tettünk és értünk el azóta.
Vegán készételeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a NÉBIH 2023-ban
Vegán készételeket vizsgált a Nébih 2023-ban. A NÉGYOSZ pártolja és támogatja az ilyen jellegű kutatásokat, és már meg is kezdte az egyeztetést a NÉBIH-hel a két szervezet együttműködéséről. Részletek cikkünkben.
Az vagy, amit eszel: Az ikerkísérlet
4 részes minisorozattal rukkolt elő a Netflix, amely összehasonlítja a „mindenevő” és a növényi étrend egészségre és környezetre gyakorolt hatásait.
Színvonalas szakmai előadások a MOTE 1. kongresszusán
Szinte teltházzal zajlott le a MOTE 1. kongresszusa, amelynek visszhangja: színvonalas szakmai előadások, fejleszthető catering.
Vegán január – Magyarországon 5. alkalommal
A Veganuary (vegán január) egy non-profit szervezet, amely 2014 januárjában indult útjára az Egyesült Királyságból. Célja – a már sokak által kedvelt 30 napos kihívások mintájára – a vegán életmód, és azon belül a növényi étrend megismertetése az emberekkel.
Létrejött a Növényi Alapú Kiáltvány
A „Növényi Alapú Kiáltványt” (Plant-Based Manifesto) a 2024-es európai választásokra való felkészülés jegyében hozták létre, hangsúlyozandó, hogy Európának sürgősen át kell alakítania élelmezési rendszereit az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) és az Egyesült Nemzetek Fenntartható Fejlődési Céljai (SDG) teljesítése érdekében.
A növényi italok globális piaca 11,7%-os CAGR-értékkel nő
A Research and Markets jelentése szerint a globális növényi italok piacának értéke 2030-ra 47,55 milliárd dollár lesz, ami 11,7%-os CAGR*-növekedést jelent.
A német Lild elstartoltatta a jövőt vegán termékei árképzésével
A német Lidl saját márkás vegán termékcsaládjának, a Vemondónak az árait a hasonló állati eredetű termékek áraihoz igazította. A döntés vitát keltett, de követőkre is talált az európai kiskereskedelemben.
Plant-Powered Perspectives konferencia a HoReCa szektorra fókuszálva
Idén már 3. alkalommal rendeztük meg a Plant-Powered Perspectives konferenciát. Az idei programmal a HoReCa szektort céloztuk meg.
Lelkesítő előadások és nagy tanulságok: ilyen volt a Konferencia a fenntartható élelmezési rendszerek kialakításáért
November 9-én, csütörtökön tartottuk meg a Konferencia a fenntartható élelmezési rendszerek kialakításáért rendezvényt.