Egy friss felmérés szerint a növényi alapú tejhelyettesítőket már a németek közel fele rendszeresen fogyasztja. Az eredmények azt mutatják, hogy a növényi tejalternatívák már nem számítanak rétegterméknek.
Egy friss felmérés szerint a növényi alapú tejhelyettesítőket már a németek közel fele rendszeresen fogyasztja. Az eredmények azt mutatják, hogy a növényi tejalternatívák már nem számítanak rétegterméknek.
A NÉGYOSZ alig több, mint 2 éve működik. Ez alatt számos projektben, kutatásban vettünk részt, oktatásokat szerveztünk, élelmiszerágazati és kormányzati szereplőkkel léptünk kapcsolatba a szakmai párbeszéd megkezdése céljából. Olvasd el a 2024 évi összefoglalónkat!
Ezt a világnapot (a World Plant Milk Dayt) Robbie Lockie, a Plant Based News társalapítója 2017-ben hozta létre azzal a szándékkal, hogy ösztönözze az embereket, hogy fogyasszanak növényekből származó italokat.
Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az Albert Heijn Flandriában és Brüsszelben a legkiterjedtebb vegán kínálattal rendelkező szupermarketlánc. Cikkünkből kiderül, miben erősebb, mint a versenytársai.
A NAK (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) munkacsoport létrehozásával segíti a mentes termékek piacának fejlődését. A NÉGYOSZ is részt vett a munkacsoport alakuló ülésén, a szövetség teljes tagságát képviselve.
A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese az 5 kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásnak, amely felmérte a magyar fogyasztók étkezési szokásait is, illetve azt, milyen a kapcsolatuk a flextáriánus és növényi étrendekkel, mely termékeket helyettesítik leggyakrabban növényi eredetű összetevőkkel, és miért, továbbá mikor fogyasztják ezeket az alternatívákat.
Egy héttel ezelőtt a REWE szupermarketlánc teljesen vegán üzletet nyitott Berlinben. A REWE Voll Pflanzlich (Teljesen Növényi) névre keresztelt új üzlet az első a márkától a maga nemében.
Kerekasztal-beszélgetés a mentes és alternatív élelmiszerek elnevezéséről, a termékek valódi tartalmáról, az árról és a fogyasztói edukációról.
A SIRHA 2024. március 5-én 30 ezer négyzetméteren 20 000 látogatóval és 300 kiállítóval nyitotta meg a kapuit. Mi is kint voltunk saját standunkkal.
A hétvégén az a megtiszteltetés ért minket, hogy ügyvezetőnk, Miskolczi István előadást tarthatott a MentesFeszt rendezvényen szombaton, “Terítéken a változás: A jövő flexitáriánus?” címmel.